Translate

2018. július 30., hétfő

Bél-kő természeti értékei

Arlói pihenésünket összekötöttük egy kis kirándulással, amelynek célpontjául Bélapátfalvát választottuk. A Ciszterci Apátság megtekintése után az innen induló tanösvényen folytattuk utunkat.


A Ciszterci Apátság Bélapátfalván
A Bél-kő Természetvédelmi Terület változatos, mozaikos élőhelyei 3 fokozottan védett, és 35 védett növényfajnak nyújtanak otthont. Jellemző növénytársulásai a mészkő sziklagyepek, lejtősztyepprétek, melegkedvelő tölgyesek mellett megtalálhatjuk a szubmontán bükkösöket is.
Kecskerágó
Bükkös
A Bél-kő mészkősziklái

Erdei deréce (Epilobium angustifolium) - találó nevén romvirág, az erdőszegélyek növénye.
A Bél-kő csúcsára vezető tanösvény közel 5 km hosszú, mely út nagy részét folyamatosan emelkedő, és csak gyalogosan használható aszfaltúton lehet megtenni. Éles peremű sziklák, sziklagyepek, lejtőtörmelék, kősivatag- talán ezek írják le legjobban a Bél-kő fedetlen bányaterületét, amely számos védett növény-és állatfajnak szolgál otthonául. Ezek közül találkoztunk fekete hollóval, bajszos sármánnyal, fali gyíkkal (leggyakoribb hüllők egyike a területen), zöld gyíkkal, számos lepkével. A növények közül kiemelt az illír szirti peresztény (vagy szirti pereszlény), a sárga hagyma, kőtörőfüvek, a sárga virágú pimpók. Sárga gyűszűvirág és szádorgó gazdagította a fajlistát. A néhány órás gyaloglást koronázta meg a bányaterületről elénk táruló panoráma.



Természet alkotta, pompás sziklakert
Száraz gyepeken, sziklalejtőkön bontja virágát a sárga hagyma (Allium flavum). A Bélkő hegyen számos példányt figyelhetünk meg.
Ezek a sárga kövirózsák egy korhadt fa törzsében gyökereztek.
Szádorgó vagy vajvirág (Orobanche sp.) - gazdanövény-specifikus élősködő növény
Sziklafalakon, sziklás bokorerdőkben találkozhatunk a bablevelű varjúhájjal (Sedum maximum). Húsos leveleiben vizet raktároz, így a száraz körülményekhez jól alkalmazkodott..

Bajszos sármány - védett madár
Hím faligyík (Podarcis muralis) - pepitás hátmintázatáról könnyen azonosítható. Védett faj, eszmei értéke 25 000 Ft.
Nőstény faligyík (Podarcis muralis)
A zöld gyíkok (Lacerta viridis) a tanösvény bejárása során több helyen is megmutatták magukat.
Szürke gurgolya (Seseli osseum) - határozta Lengyel Attila
A felhagyott, fedetlen bányatetőn egy kisebb tavacska alakult ki, egyelőre állatokat nem találtunk benne.
Törmeléklejtőn él a vízparti deréce (Epilobium dodonaei), amely védett növényünk, eszmei értéke 5000 Ft. A határozást köszönöm Lengyel Attilának.
A vízparti deréce virága közelről:




Fokozottan védett, reliktum faj a Bélkő mészkőszikláján: illír szirtiperesztény (Calamintha thymifolia) - eszmei értéke 100 000 Ft


Az Északi-középhegység kulturális és természeti értékekben gazdag eldugott szeglete a Mátra és a Bükk között elhelyezkedő Arló, Bekölce, Pétervására. Az alábbi képválogatás nyújt ízelítőt a táj értékeiből.
Kis színjátszólepke Pétervására határában- sajnos elpusztult az ütközéstől.
Ahol a pókhálós bojtorján (Arctium tomentosum) megtalálható, ott a talaj nitrogénben gazdag.
Fehér szamárkenyér (Echinops sphaerocephalus)- június és szeptember között virágzik, hazánkban szórványosan fordul elő.
Hegyi rét
Mácsonya
Imola faj (Centaurea sp.) - a fészkesvirágzatúak családjának tagja.
Dombok mindenütt - a magyar Erdély
Bekölce határában
Európában mindösszesen 2 földcsuszamlással keletkezett tóról szól a szakirodalom: ezek egyike Magyarországon a Suvadásos-tó (Északi-középhegységben), másikuk az Erdélyben található Gyilkos-tó.
A Suvadás Liget a naplemente színeiben
Festői táj: Suvadás Liget

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkék

2018 Madarak Éve 2019 Év Fajai Acrida ungarica acsa aeolosoma ágascsápú rákok Akácfa utcai Kiserdő alacsonyrendű rákok Albertirsa állati szövetek Alsó-Zsíros-hegy Anax imperator Arló Artemia ártér árvalányhaj Asio otus avarrostálás ázalékállatkák Bakony baktériumok barna ásóbéka barna varangy béka bőr békamentés Bél-kő Természetvédelmi Terület Bélapátfalva bikapók BioBlitz biocid biodiverzitás bioindikáció biológiai sokféleség birding.hu Bisel Bisel program Bisel vízminősítés BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma boglárkalepkék botanikai értékek Börzsöny Börzsöny Alapítvány Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpont budai nyúlfarkfű Budai-hegység Budaörsi kopárok Budaörsi-kopárok Budapest Budapest állatvilága Budapest madarai Budapest növényvilága busalepkék cifrarák Ciliata cincérek CITES civil Cladocera Copepoda csapdázás Csepel csíkos medvelepke csillós egysejtűek csörgő réce csupasz levéllábú rákok csuszka darázs darázspók Dél-Börzsöny délvidéki földikutya Dileptus Dinnyés Dinnyési Fertő Dolomedes fimbriatus Duna-Ipoly Nemzeti Park Durrell Bárkája Budapesten Durrell Wildlife Conservation Trust egerészölyv élőhely élőhelykezelés ELTE Viselkedésökológiai Csoport Emys orbicularis Eötvös Loránd Szakközépiskola Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola Epipactis microphylla erdei fülesbagoly erdei szürkebegy Erdély erdészeti tanösvény Erdőmentők Alapítvány Erdőmentők találkozó Eresus cinnaberinus Erzsébet-ér Északi-középhegység eszmei érték Európa Diploma Európai Madármegfigyelő Napok Európai Madármegfigyelő Napok 2019 Év fajai év hüllője 2014-2015 Év rovara evezőlábú rákok Ezt elemezd Ezt Elemezd! fajlista fajvédelem Farmos fecskevédelem fehérlepkék fekete harkály fekete kökörcsin Fenntarthatósági Nap12 férgek fokozottan védett fajok fonalféreg fotópályázat fotós szakkör fotózás Fővárosi Állat-és Növénykert fűháló füstifecske füzike gastrotricha geofiton növény Gerald Durrrell gombák Gödöllő Gubóvirág Tanösvény gyíkok Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány gyurgyalag hámszövet hangvadász blog hangyaleső haragos sikló határozó havasi cincér hazai orchideák helyi védelem helyi védett terület herpetológia herptérkép Hesperidae HUMUSZHáz hüllők idegszövet IKSZ imádkozó sáska imidakloprid indikátor inváziós fajok Iris sp. iskolai közösségi szolgálat István király-szegfű Iszkaszentgyörgy ivari dimorfizmus izlandi tanulmányút izomszövet Jane Goodall Intézet jégmadár Jersey Állatkert kacsafarkú szender kagylósrákok kannibalizmus kék vércse Kemence Kemence-patak kétéltűek kettéosztódás kikeleti hóvirág kirándulás Kis-Duna kisemlősök Kiserdő kislevelű nőszőfű Kismaros Klímapara kopogtató ernyő kosbor Kőasztal környezetanalitika környezeti nevelés környezetvédelem kötőszövet közgyűrű közönséges erdeiegér Kulturális Örökség Napjai Kunpeszér kuszma kutatás Kutatók Éjszakája Kutatók Éjszakája 2019 kvadrát Lacerta viridis laposférgek Lee Durrell légivadász Legyél Te is természetbúvár! Kiserdő Pesterzsébet lepkék lepkemonitoring ligeti csillagvirág Lycaenidae Macroglossum stellatarum madarak Madarak és Fák Napja Madárdal tanösvény madárgyűrűzés madárhangok Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja Magyar Természettudományi Múzeum makró makrogerinctelenek Mantis religiosa Margitsziget Márianosztra medveállatka Merzse-mocsár metszet mikroszkóp mintavétel MME MME KHVSZ mocsári béka mocsári teknős Mocsárosdűlő molnárfecske monitorozás Nádas-tó nádirigó Nagy-Szénás nappali lepkék Naprózsa Tanösvény Natura 2000 nematoda nemi kétalakúság nemzeti park Nevesincs tó nőszirom nyerges szöcske Nymphalidae Ócsa odú odútakarítás Óhegy park OLM OLT OMSZ orchideák óriás szitakötő óriás tőrösdarázs Országos Lepkész Találkozó Országos Meteorológiai Szolgálat Marczell György Főobszervatóriuma Ostracoda öko ÖKO HÍRNÖK öko pszichológia ökológia ökoszisztéma öröm-bánat térkép őszapó Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Papilionidae papucsállatka Paramecium pedagógia Pelobates fuscus Pesterzsébet pesterzsébeti Kiserdő Pesthidegkút Pieridae pilisi len pillangók pirók erdeiegér pókok pompás útonálló predátor preparátum projekt Protozoa rablólégy rádiótelemetria ragadozó rágcsálók Rákos-patak rákosi vipera Ramsar Rana arvalis Regulus regulus rotaria rovarcsapda rovarirtó szer rovarok sárgafejű királyka sárganyakú erdeiegér Sas-hegy Satyridae Segítő Diákok Pályázat 2019 Semmering sikló sisakos sáska slide show Soroksári Botanikus Kert Spermophilus citellus szajkó szakkör szalakóta szaporodás szegélyes vidrapók szemeslepkék szent íbisz szennyvíz Szilas-patak Szilas-tó Természetvédelmi Terület szitakötő szitakötők Szociális Foglalkoztató szövettan Takarítás Világnapja talajcsapdázás Tamariska-domb tanmenet javaslat tanösvény tardigrada tarkalepkék Tata tavasz Teknősök Világnapja tél téli madáretetés téltemető terepi madarászat természetességmérés természetfotók természeti értékek természetvédelem természetvédelmi analitika TeSzedd Than Károly Ökoiskola Tisza-tó Törökugrató tőrös szöcske törpegém tövisszúró gébics trankszektezés túra Turjánvidék ugrópók Újpesti Lepkemúzeum Újtelepi Parkerdő urbanizálódott fajok ürge Vác Váci Ártéri Tanösvény vadlúd Vadvilág Világnapja városlakó állatok védett fajok védett halak védett rovarok védetté nyilvánítás véglények videók Virágos-nyereg Virágzó értékeink Vizes Élőhelyek vízi madarak vízi növények vízi parányok Vorticella vörösbegy Vöröskővár WWF zöld gyík zsákmányszerzés Zsoldos Árpád

Translate