Translate

2019. október 6., vasárnap

Európai Madármegfigyelő Napok a Merzse-mocsár Természetvédelmi Területen

A 2019-es Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából a Merzse-mocsár Természetvédelmi Területre esett a választás. Az időjárás nem volt túl kellemes a több órányi megfigyeléshez, így szerény létszámban gyűltünk össze a madártoronyban, hárman az MME színeiben, magam pedig az iskola képviseletében.
A Nagy-Merzséhez bekötő úton haladva vetési varjak hangjára lettem figyelmes, a távolban pedig kárókatona csapat körözött. Időnként megállva a szemerkélő eső ellenére is akadt néhány fotótéma. Éti csiga haladt át előttem, a bokrok takarásában pedig a szürke gémek hangját lehetett hallani.

Készültem is a fényképezésükre, azonban nem számítottam arra, hogy ilyen sokan lesznek. Amikor felértem a torony felső emeletére és szétnéztem, meglepő látvány fogadott: meglehetősen sok víz van a Merzsében, a levágott nád szárai között egyre több és több szürke gém tűnt elő. Jellegzetes pózban, nyújtott nyakkal kémlelték a vizet.
Szürke gémek a Merzsén. Egyes példányok át is telelhetnek.
Később egy nagy kócsag repült át a mocsár fölött. A vizen kis vöcsök, néhány csörgő réce is rejtőzött, barna tollazatuk jól rejtette őket. Az erdő irányába 2 héja repült sebesen, a száraz fán nagy létszámú, kormorán család ült. Időnként a vízre ereszkedtek, ahonnan a gémekkel együtt aranyhalakat fogtak ki, amelyeket alig tudtak lenyelni.
Látványos madárrajok nem repültek, viszont így is számos fajt sikerült összeírnunk.

A szürke gém védett madár, eszmei értéke 50 000 Ft, hazai fészkelő állománya 3000-4000 párból áll.
Megfigyelt madarak száma összesen 255 példány, 37 faj
Az 1. leggyakoribb faj: örvös galamb (50)
A 2. leggyakoribb faj: kárókatona (34)
A 3. leggyakoribb faj: szürke gém (27)

Megfigyelt madárfajok:
erdei pinty 20, tőkés réce 10, vörösbegy 10, széncinege 10, őszapó 10, csörgőréce 8, meggyvágó 6, kékcinege 5, szárcsa 4, szarka 4, szajkó 4, zöld küllő 4, énekes rigó 3, nagy fakopáncs 3, zöldike 3, vetési varjú 2, kis vöcsök 2, nagy kócsag 2, feketerigó 2, héja 2, guvat 2, csuszka 2, rövidkarmú fakusz 2, sárgafejű királyka 2, vízityúk 1, balkáni fakopáncs 1, egerészölyv 1, vándorsólyom 1, barázdabillegető 1, ökörszem 1, kenderike 2, tengelic 16, kis fakopáncs 1, dolmányos varjú 1

Részt vevők: Bebesi Zoltán, ifj. Bebesi Zoltán, Pethő Csilla, Tóth Marietta

A szürke gém vízi táplálékát halak, kétéltűek adják, szárazföldi táplálékai között pockok is szerepelnek.
A kárókatona (kormorán) Európai Közösségi szempontból kiemelt jelentőségű faj, nálunk időnkénti gyérítése szükséges.
A gémek behúzott nyakkal repülnek
A Merzse vize számos madarat vonz
Vándorsólyom repült felénk, majd amikor észrevett bennünket, visszarepült az akácos irányába
Eső áztatta galagonya
Ez a gomba úgy döntött, hogy fejjel lefelé nő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkék

2018 Madarak Éve 2019 Év Fajai Acrida ungarica acsa aeolosoma ágascsápú rákok Akácfa utcai Kiserdő alacsonyrendű rákok Albertirsa állati szövetek Alsó-Zsíros-hegy Anax imperator Arló Artemia ártér árvalányhaj Asio otus avarrostálás ázalékállatkák Bakony baktériumok barna ásóbéka barna varangy béka bőr békamentés Bél-kő Természetvédelmi Terület Bélapátfalva bikapók BioBlitz biocid biodiverzitás bioindikáció biológiai sokféleség birding.hu Bisel Bisel program Bisel vízminősítés BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma boglárkalepkék botanikai értékek Börzsöny Börzsöny Alapítvány Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpont budai nyúlfarkfű Budai-hegység Budaörsi kopárok Budaörsi-kopárok Budapest Budapest állatvilága Budapest madarai Budapest növényvilága busalepkék cifrarák Ciliata cincérek CITES civil Cladocera Copepoda csapdázás Csepel csíkos medvelepke csillós egysejtűek csörgő réce csupasz levéllábú rákok csuszka darázs darázspók Dél-Börzsöny délvidéki földikutya Dileptus Dinnyés Dinnyési Fertő Dolomedes fimbriatus Duna-Ipoly Nemzeti Park Durrell Bárkája Budapesten Durrell Wildlife Conservation Trust egerészölyv élőhely élőhelykezelés ELTE Viselkedésökológiai Csoport Emys orbicularis Eötvös Loránd Szakközépiskola Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola Epipactis microphylla erdei fülesbagoly erdei szürkebegy Erdély erdészeti tanösvény Erdőmentők Alapítvány Erdőmentők találkozó Eresus cinnaberinus Erzsébet-ér Északi-középhegység eszmei érték Európa Diploma Európai Madármegfigyelő Napok Európai Madármegfigyelő Napok 2019 Év fajai év hüllője 2014-2015 Év rovara evezőlábú rákok Ezt elemezd Ezt Elemezd! fajlista fajvédelem Farmos fecskevédelem fehérlepkék fekete harkály fekete kökörcsin Fenntarthatósági Nap12 férgek fokozottan védett fajok fonalféreg fotópályázat fotós szakkör fotózás Fővárosi Állat-és Növénykert fűháló füstifecske füzike gastrotricha geofiton növény Gerald Durrrell gombák Gödöllő Gubóvirág Tanösvény gyíkok Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány gyurgyalag hámszövet hangvadász blog hangyaleső haragos sikló határozó havasi cincér hazai orchideák helyi védelem helyi védett terület herpetológia herptérkép Hesperidae HUMUSZHáz hüllők idegszövet IKSZ imádkozó sáska imidakloprid indikátor inváziós fajok Iris sp. iskolai közösségi szolgálat István király-szegfű Iszkaszentgyörgy ivari dimorfizmus izlandi tanulmányút izomszövet Jane Goodall Intézet jégmadár Jersey Állatkert kacsafarkú szender kagylósrákok kannibalizmus kék vércse Kemence Kemence-patak kétéltűek kettéosztódás kikeleti hóvirág kirándulás Kis-Duna kisemlősök Kiserdő kislevelű nőszőfű Kismaros Klímapara kopogtató ernyő kosbor Kőasztal környezetanalitika környezeti nevelés környezetvédelem kötőszövet közgyűrű közönséges erdeiegér Kulturális Örökség Napjai Kunpeszér kuszma kutatás Kutatók Éjszakája Kutatók Éjszakája 2019 kvadrát Lacerta viridis laposférgek Lee Durrell légivadász Legyél Te is természetbúvár! Kiserdő Pesterzsébet lepkék lepkemonitoring ligeti csillagvirág Lycaenidae Macroglossum stellatarum madarak Madarak és Fák Napja Madárdal tanösvény madárgyűrűzés madárhangok Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja Magyar Természettudományi Múzeum makró makrogerinctelenek Mantis religiosa Margitsziget Márianosztra medveállatka Merzse-mocsár metszet mikroszkóp mintavétel MME MME KHVSZ mocsári béka mocsári teknős Mocsárosdűlő molnárfecske monitorozás Nádas-tó nádirigó Nagy-Szénás nappali lepkék Naprózsa Tanösvény Natura 2000 nematoda nemi kétalakúság nemzeti park Nevesincs tó nőszirom nyerges szöcske Nymphalidae Ócsa odú odútakarítás Óhegy park OLM OLT OMSZ orchideák óriás szitakötő óriás tőrösdarázs Országos Lepkész Találkozó Országos Meteorológiai Szolgálat Marczell György Főobszervatóriuma Ostracoda öko ÖKO HÍRNÖK öko pszichológia ökológia ökoszisztéma öröm-bánat térkép őszapó Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Papilionidae papucsállatka Paramecium pedagógia Pelobates fuscus Pesterzsébet pesterzsébeti Kiserdő Pesthidegkút Pieridae pilisi len pillangók pirók erdeiegér pókok pompás útonálló predátor preparátum projekt Protozoa rablólégy rádiótelemetria ragadozó rágcsálók Rákos-patak rákosi vipera Ramsar Rana arvalis Regulus regulus rotaria rovarcsapda rovarirtó szer rovarok sárgafejű királyka sárganyakú erdeiegér Sas-hegy Satyridae Segítő Diákok Pályázat 2019 Semmering sikló sisakos sáska slide show Soroksári Botanikus Kert Spermophilus citellus szajkó szakkör szalakóta szaporodás szegélyes vidrapók szemeslepkék szent íbisz szennyvíz Szilas-patak Szilas-tó Természetvédelmi Terület szitakötő szitakötők Szociális Foglalkoztató szövettan Takarítás Világnapja talajcsapdázás Tamariska-domb tanmenet javaslat tanösvény tardigrada tarkalepkék Tata tavasz Teknősök Világnapja tél téli madáretetés téltemető terepi madarászat természetességmérés természetfotók természeti értékek természetvédelem természetvédelmi analitika TeSzedd Than Károly Ökoiskola Tisza-tó Törökugrató tőrös szöcske törpegém tövisszúró gébics trankszektezés túra Turjánvidék ugrópók Újpesti Lepkemúzeum Újtelepi Parkerdő urbanizálódott fajok ürge Vác Váci Ártéri Tanösvény vadlúd Vadvilág Világnapja városlakó állatok védett fajok védett halak védett rovarok védetté nyilvánítás véglények videók Virágos-nyereg Virágzó értékeink Vizes Élőhelyek vízi madarak vízi növények vízi parányok Vorticella vörösbegy Vöröskővár WWF zöld gyík zsákmányszerzés Zsoldos Árpád

Translate