Translate

2022. február 20., vasárnap

Környezettudatos szemléletformálás, fenntarthatóság a S. E. Bókay János Többcélú Szki-ben

 

Első féléves beszámoló a Semmelweis Egyetem Bókay János Többcélú Szki fenntarhtaósági és ökos tevékenységeiről

 

1.     1. A Jane Goodall Intézet „Passzold vissza tesó!” kampányához kapcsolódtunk 2021 szeptemberében, a fő koordinátor, aki a gyűjtőpontként felvitte az intézményt, a Semmelweis Egyetem. A gyűjtődobozt a tanári folyosón helyeztük el, amibe használt mobiltelefont, alkatrészt, fülhallgatót lehet leadni. A kampányra az iskola diákönkormányzata is felhívta a figyelmet 2021 szeptemberében tartott gyűlésén. Eddig a 9. F és 10. A osztály hozott bedobni való hulladékot.




 

 


2. Iskolai közösségi szolgálati szerződés készült az iskola és a Jane Goodall Intézet között, ennek alapján 3, 9. F-ben tanuló diáklány részt vett és kapott közösségi szolgálati órákat a Városmajori piacon végzett standolásért és egy népligeti futóversenyen szervezett standolásért.





 

    3. TeSzedd! országos szemétgyűjtési akcióhoz idén is kapcsolódtunk, mint fogadó intézmény, magam pedig koordinátorként (nyílt programként meghirdetve egy felnőtt csoport is csatlakozott) a 2021 októberében.  5 osztályból (9. A, 9. F, 10. A, 10. B, 10. C) 8 tanuló vett részt a programban, előzetesen felmértük a Népligetben a szemét mennyiségét, majd közösen összegyűjtöttük. A rendezvényhez kaptunk zsákokat és gumikesztyűket. Ebből maradt egy doboz, amit az iskola takarítóinak adtam. A közösségi szolgálati órákat a tanulóknak beírtam a kis naplójukba. Koordinátor Tóth Marietta volt.

 

4. 2021 október 4-én, az Állatok Világnapján ellátogattunk a 9. F osztállyal a Fővárosi Állat-és Növénykertbe. Kísérő Bekéné Horváth Melinda volt.

https://www.youtube.com/watch?v=hwW0z75TvrU

 5.  Az Európai Hulladékmentes Héten google űrlapon, online tesztet kaptak az iskola osztályai, osztályonként egy feladatlapot kellett visszaküldeni, a tesztkérdések mellett volt egy projekt feladat tervezetének elkészítése is. A program 7 osztály részvételével zárult, a legtöbb pontot a 10. A osztály érte el, az eredményekről a hirdető faliújságon tájékozódhatott mindenki.

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSelvf6c4ZDMQhfbbkQcb2qGpYGSltb-E6mbKd2DTRa8AXI0rA/viewform

6.      A Világ Legnagyobb Tanórája programhoz kapcsolódtunk, egy komplex és egy osztályfőnöki óra keretében az aktuális témaköröket (minőségi oktatás, fellépés a globális éghajlatváltozás ellen) jártuk körbe, szófelhőt készítettünk, javaslatokat írtunk.

7.      Egy osztályfőnöki órán ellátogattunk a Magyar Természettudományi Múzeum időszaki kiállítására, a Hold kutatásának történetébe nyertünk bepillantást. A gyerekek élvezték a közös fotózást egy asztronauta társaságában. A 9.-es évfolyam komplex természettudomány tanulmányaihoz illeszkedett a kiállítás témája.

 

8. Nyílt bemutató órák keretében, a 10. a-ban biológia, ezen belül a gombák határozása, gombafogyasztás, védett gombafajok volt a téma, a 9. f-ben komplex tt. órán pedig a szénhidrátok csoportjairól, egészségre gyakorolt hatásáról, a keményítő oldat, mint kolloid oldat fogalmát ismertük meg és társítottuk korábbi ismereteinkhez, pl. a fény légköri kolloid részecskéken törtémő szóródásával, vagy a folyóvizek lebegő iszapszemcséinek zavarosságát okozó hatásával.

9.    Hirdettük az Állatkerti Pedagógus Nyílt Napi programot, Kutatók Éjszakáját, Kulturális Örökségek Napját, Országos Vadászati Kiállítást, programajánlókkal.

https://www.facebook.com/toth.marietta79/posts/4601021533249485

https://www.facebook.com/toth.marietta79/posts/4624752597543045

10.  Sétálj a klímáért! jelképes 1,5 km-es közös túrát szervezve a Jane Goodall Intézettel, ismertettük Budapest Natura 2000 védett területének, Vöröskővárnak természeti értékeit. https://www.facebook.com/jane.goodall.intezet/posts/4777149912309846

11.  Az őszi madárvonuláshoz kapcsolódóan, a folyosói faliújságon madársziluettek lettek kihelyezve, játékra invitálva a diákokat.

Újrahasznált, újrahasznosított karácsonyi dekorációs anyagokkal díszítette a 9. F osztály a 4-es tantermet A karácsonyfa díszek maradék papírból, régi ajándéktáskákból, tejfölös pohárból, adventi koszorú maradékból készültek. Több osztályban is újrahasznált papír és természetes anyag képezte a dekoráció egy részét.

https://www.facebook.com/janosbokay/photos/pcb.4442482519213599/4442469055881612

A környezettudatosság az adományozásban is megjelent, sokan otthon már feleslegessé vált játékaikat hozták és juttatták el beteg gyerekeknek.

12. A nagy népszerűségnek örvendő Év Fajai program 2022-es ismeretterjesztő plakátja elkészült és kikerült az iskola faliújságjára.

 

 

Beszámoló:                 

Tóth Marietta

Budapest, 2022. január 19.

Átdolgozva: 2022. 02. 20.

 

 

 

 



 

 

 












4



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkék

2018 Madarak Éve 2019 Év Fajai Acrida ungarica acsa aeolosoma ágascsápú rákok Akácfa utcai Kiserdő alacsonyrendű rákok Albertirsa állati szövetek Alsó-Zsíros-hegy Anax imperator Arló Artemia ártér árvalányhaj Asio otus avarrostálás ázalékállatkák Bakony baktériumok barna ásóbéka barna varangy béka bőr békamentés Bél-kő Természetvédelmi Terület Bélapátfalva bikapók BioBlitz biocid biodiverzitás bioindikáció biológiai sokféleség birding.hu Bisel Bisel program Bisel vízminősítés BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma boglárkalepkék botanikai értékek Börzsöny Börzsöny Alapítvány Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpont budai nyúlfarkfű Budai-hegység Budaörsi kopárok Budaörsi-kopárok Budapest Budapest állatvilága Budapest madarai Budapest növényvilága busalepkék cifrarák Ciliata cincérek CITES civil Cladocera Copepoda csapdázás Csepel csíkos medvelepke csillós egysejtűek csörgő réce csupasz levéllábú rákok csuszka darázs darázspók Dél-Börzsöny délvidéki földikutya Dileptus Dinnyés Dinnyési Fertő Dolomedes fimbriatus Duna-Ipoly Nemzeti Park Durrell Bárkája Budapesten Durrell Wildlife Conservation Trust egerészölyv élőhely élőhelykezelés ELTE Viselkedésökológiai Csoport Emys orbicularis Eötvös Loránd Szakközépiskola Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola Epipactis microphylla erdei fülesbagoly erdei szürkebegy Erdély erdészeti tanösvény Erdőmentők Alapítvány Erdőmentők találkozó Eresus cinnaberinus Erzsébet-ér Északi-középhegység eszmei érték Európa Diploma Európai Madármegfigyelő Napok Európai Madármegfigyelő Napok 2019 Év fajai év hüllője 2014-2015 Év rovara evezőlábú rákok Ezt elemezd Ezt Elemezd! fajlista fajvédelem Farmos fecskevédelem fehérlepkék fekete harkály fekete kökörcsin Fenntarthatósági Nap12 férgek fokozottan védett fajok fonalféreg fotópályázat fotós szakkör fotózás Fővárosi Állat-és Növénykert fűháló füstifecske füzike gastrotricha geofiton növény Gerald Durrrell gombák Gödöllő Gubóvirág Tanösvény gyíkok Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány gyurgyalag hámszövet hangvadász blog hangyaleső haragos sikló határozó havasi cincér hazai orchideák helyi védelem helyi védett terület herpetológia herptérkép Hesperidae HUMUSZHáz hüllők idegszövet IKSZ imádkozó sáska imidakloprid indikátor inváziós fajok Iris sp. iskolai közösségi szolgálat István király-szegfű Iszkaszentgyörgy ivari dimorfizmus izlandi tanulmányút izomszövet Jane Goodall Intézet jégmadár Jersey Állatkert kacsafarkú szender kagylósrákok kannibalizmus kék vércse Kemence Kemence-patak kétéltűek kettéosztódás kikeleti hóvirág kirándulás Kis-Duna kisemlősök Kiserdő kislevelű nőszőfű Kismaros Klímapara kopogtató ernyő kosbor Kőasztal környezetanalitika környezeti nevelés környezetvédelem kötőszövet közgyűrű közönséges erdeiegér Kulturális Örökség Napjai Kunpeszér kuszma kutatás Kutatók Éjszakája Kutatók Éjszakája 2019 kvadrát Lacerta viridis laposférgek Lee Durrell légivadász Legyél Te is természetbúvár! Kiserdő Pesterzsébet lepkék lepkemonitoring ligeti csillagvirág Lycaenidae Macroglossum stellatarum madarak Madarak és Fák Napja Madárdal tanösvény madárgyűrűzés madárhangok Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja Magyar Természettudományi Múzeum makró makrogerinctelenek Mantis religiosa Margitsziget Márianosztra medveállatka Merzse-mocsár metszet mikroszkóp mintavétel MME MME KHVSZ mocsári béka mocsári teknős Mocsárosdűlő molnárfecske monitorozás Nádas-tó nádirigó Nagy-Szénás nappali lepkék Naprózsa Tanösvény Natura 2000 nematoda nemi kétalakúság nemzeti park Nevesincs tó nőszirom nyerges szöcske Nymphalidae Ócsa odú odútakarítás Óhegy park OLM OLT OMSZ orchideák óriás szitakötő óriás tőrösdarázs Országos Lepkész Találkozó Országos Meteorológiai Szolgálat Marczell György Főobszervatóriuma Ostracoda öko ÖKO HÍRNÖK öko pszichológia ökológia ökoszisztéma öröm-bánat térkép őszapó Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Papilionidae papucsállatka Paramecium pedagógia Pelobates fuscus Pesterzsébet pesterzsébeti Kiserdő Pesthidegkút Pieridae pilisi len pillangók pirók erdeiegér pókok pompás útonálló predátor preparátum projekt Protozoa rablólégy rádiótelemetria ragadozó rágcsálók Rákos-patak rákosi vipera Ramsar Rana arvalis Regulus regulus rotaria rovarcsapda rovarirtó szer rovarok sárgafejű királyka sárganyakú erdeiegér Sas-hegy Satyridae Segítő Diákok Pályázat 2019 Semmering sikló sisakos sáska slide show Soroksári Botanikus Kert Spermophilus citellus szajkó szakkör szalakóta szaporodás szegélyes vidrapók szemeslepkék szent íbisz szennyvíz Szilas-patak Szilas-tó Természetvédelmi Terület szitakötő szitakötők Szociális Foglalkoztató szövettan Takarítás Világnapja talajcsapdázás Tamariska-domb tanmenet javaslat tanösvény tardigrada tarkalepkék Tata tavasz Teknősök Világnapja tél téli madáretetés téltemető terepi madarászat természetességmérés természetfotók természeti értékek természetvédelem természetvédelmi analitika TeSzedd Than Károly Ökoiskola Tisza-tó Törökugrató tőrös szöcske törpegém tövisszúró gébics trankszektezés túra Turjánvidék ugrópók Újpesti Lepkemúzeum Újtelepi Parkerdő urbanizálódott fajok ürge Vác Váci Ártéri Tanösvény vadlúd Vadvilág Világnapja városlakó állatok védett fajok védett halak védett rovarok védetté nyilvánítás véglények videók Virágos-nyereg Virágzó értékeink Vizes Élőhelyek vízi madarak vízi növények vízi parányok Vorticella vörösbegy Vöröskővár WWF zöld gyík zsákmányszerzés Zsoldos Árpád

Translate