A pesterzsébeti Kiserdő és az Erzsébet-ér természeti értékei

Élőhely mozaikok, gazdag élővilággal

A XX. kerület déli részén megmaradt változatos élőhelyek különös értéket képviselnek, amelyek együttesét a főváros védelemre érdemes területeként tarthatunk számon. A Kakastó utcai, korai juharfák alkotta erdőrészből kiérve, az Erzsébet-ér irányában kellemes tisztás fogad bennünket, ahol fürge gyíkok rejtőznek a magas fűben és májusban a bunkós hagyma lila virágai csalogatják a tarka lepkéket. A csatorna partján sétálva a nyárfák, mezei juharfák, közönséges nyír, bodza, ostorfa alkotta sűrű sövényben énekelnek a fülemülék, aljnövényzetükben erdei egerek kutatnak táplálék után. A part menti ligetben, a fűzfák közé idegenhonos bálványfák és csörgőfák vegyülnek. A mély fekvésű lápmaradványok a főváros legértékesebb élőhelyei közé tartoznak. A homokpusztán árvalányhaj, lila ökörfarkkóró, bakszakáll gyönyörködteti a kirándulót.

Lápmaradvány

Tisztás mácsonyával

Korai juhar erdő

Az Erzsébet-csatorna

Az Erzsébet-ér ma már nem tekinthető természetes vízfolyásnak, ugyanis a csapadékvíz elvezetésére, illetve a területek belvizeinek lecsapolása céljából rendezték medrét. A vízfolyásnak időszakos, tápláló forrása nincs, csak a csapadék mennyiségétől függően szállít bizonyos vízmennyiséget. A víz átlagos mélysége 05,-1 méter, nagy mennyiségű iszappal, és magas tápanyagtartalommal, amit a vízfelszínen látható algaréteg jelez. A vízminőség közepes állapotú. Partja többnyire meredek, dús part menti és vízi növényzettel kellemes sétára hívogatja a kirándulni vágyókat.

Az Erzsébet-ér medrében békák alszanak téli álmot, környezete a vízi élővilág talán legfontosabb kerületi élőhelyévé vált, ezért megőrzése, tisztán tartása a kerület egyik legfontosabb törekvése.

Erzsébet-csatorna cserjékkel

A Kiserdő őshonos fái

2014-ben „Az év fája” a mezei juhar, amely lassan nő, hosszú életű fa, ami április végén, bontogatja jól mézelő, sárgászöld virágait. Jellegzetes, fehér törzséről és fehér, molyhos fonákú leveléről ismerhetjük fel a fehér nyárt. A 200-300 évig is élő, lassan növő mezei szil a nyirkosabb talajú erdők fája. A Kárpát-medencében előforduló hét tölgyfaj egyike a kocsányos tölgy, melynek makk termése a vaddisznók, szajkók kedvelt csemegéje. A közönséges nyír kecses megjelenésű fa. Kérge fiatalon vékony, hófehér, de idősebb korában mélyen repedezett, sötétszürke lesz. A nyír laza lombkoronája sok fényt enged lejutni, így alatta a fűfélék növekedhetnek, ugyanakkor maga a fa is nagy fényigényű.

Fehér nyár

Korai juhar

Mezei szil

Csíkos kecskerágó

Idegenhonos fák

A parkerdő területén annyira gyakori a Kis-Ázsiából származó, keskenylevelű ezüstfa, hogy még a Google Earth program térképén is jól kivehető a jellegzetes színű lombozatuk. Tévesen olajfűznek is hívják, de tudni kell, hogy sem az olajfának, sem a fűzféléknek nem rokona. Kínában őshonos, Európában városi parkokban ültetik a csörgőfát. Neve onnan ered, hogy szeles időben a termések egymásnak ütköznek és a bennük lévő magok csörögnek. Észak-Amerikából származik a nyugati ostorfa, amelynek termései októberben érnek be és a madarak kedvenc csemegéje. Gyakran a nyest ürülékében is megtalálhatjuk a magjait. Csapadékos időben erős hajtásokat növeszt, ezért elegyalkotóként ültetik.

Csörgőfa

Keskenylevelű ezüstfa

Nyugati ostorfa

 Botanikai értékek

A lágyszárú állományban említésre méltó az Erzsébet-ér stagnáló vizű partján, május-június hónapokban virít a mocsári nőszirom. A sárga virág külső szirmai lelógnak, az előtűnő erezetes mintázatukkal így jelzik, hogy a rovarok hol keressék a nektárt. A 2012. évi Magyar Közlöny védett fajok listájáról üdítő szépsége ellenére lekerült. A tölgyerdő aljnövényzetében ékeskedik két orchidea fajunk, a fehér madársisak, és a kislevelű nőszőfű. A korai juharfák alkotta erdőben lépten-nyomon bújt ki az avarból ez a parányi orchidea. Virágai aprók, egy irányba nézők, zöldes vagy halvány rózsaszínűek, szárát rövid szőrök sűrűn borítják. Magyarországon minden honos orchidea védett, a kislevelű nőszőfű természetvédelmi értéke 10.000 Ft. Szentlőrinc irányában elterülő homokpusztán a védett érdes csűdfűvel találkozhatunk, májusban a vízparton az üstökös gyöngyike virít.

Fehér madársisak

Kislevelű nőszőfű

Érdes csűdfű

Emlősök a Kiserdőben

Dús bundájú, meglehetősen nagy termetű, a lakott területek tipikus denevérfaja a közönséges késeidenevér, melynek eszmei értéke 25.000 Ft. Magyarországon minden denevér védett! Az Erzsébet-csatorna partján, a ligetekben és az erdőszélen találhatók meg a vakondtúrások, ezáltal egész évben, a közönséges vakond a legkönnyebben monitorozható emlősök egyike. Tudta, hogy a közönséges vakond nem alszik téli álmot és jól úszik vízben?

Közönséges vakond túrásai az Erzsébet-csatorna partján

 A Kiserdő madárvilága

A csilpcsalp füzike rovarokból, pókokból álló táplálékát szívesen egészíti ki ősszel, a vonulás előtt a fekete bodza termésével. Az Erzsébet-ér mentén sűrű, összefüggő bokorsáv terül el, amely kiváló fészkelő helyet és búvóhelyet nyújt a barátposzátáknak. A hím madár „sapkája” fekete, a tojóé barna. Az Erzsébet-ér vize bőséges táplálékkal szolgál a tőkés récék számára. A fiókák a tojásból kikelve követik anyjukat; lemezes csőrükkel apró csigákat, férgeket, növényi eredetű táplálékokat szűrnek ki a vízből. A vízben halakat, békákat zsákmányol a szürkegém, ami télen gyakori vendég a Kiserdőt átszelő víz partján. Télen nagyobb csapatokban kóborolnak az őszapók, a kék cinegék és széncinegék pedig állandó lakói a Kiserdőnek.

Európa legnagyobb testű galambféléje az örvös galamb, amely néhány éve a nagyobb városokban is egyre gyakrabban tűnik fel. Messzire hallatszó klü-klü-klü kiáltásaival árulja el jelenlétét a zöld küllő, az erdőben pedig több nagy fakopáncs talált otthonra, sőt az öreg fák odvaiban a fekete harkály is költ.

Tőkés récék

Kék cinege

Szürkegém

Őszapó

Cigánycsuk tojó és fiatal

 Hidegvérűek

A Kiserdő és környezete számos kétéltű- és hüllőfaj otthona! A kétéltűek egyfajta jelzői a Föld állapotának. Életciklusuk részben a vízben, részben a szárazföldön zajlik, ezért ezen élőhelyeik megbolygatása kétszeresen sebezhetővé teszi őket. Fontos szerepet töltenek be a táplálékhálózatban: a kártevő rovarok pusztítói, ugyanakkor ragadozó állatok eltartói.

A pettyes gőte középhegységi és síkvidéki területeken egyaránt előfordul. A víztestek közül azokat részesíti előnyben, amelyekben sűrű vízi növényzetet talál. A nőstény a petéket egyenként, a vízi növény levelébe csomagolja be. 2015-ben és 2016-ban „Az év kétéltűje” a dunai tarajos gőte: hasa tűzvörös, fekete pöttyökkel, hátán a nászidőszakban tarajt növeszt. Közösségi jelentőségű, Natura 2000 jelölőfaj! A zöld levelibéka pihenés közben gyakran behúzza mellső lábait. Lábujjain nagy méretű tapadókorongok fejlődtek, amelyek segítségével ügyesen mászik a növényeken. A barna ásóbéka könnyen felismerhető függőleges pupillájáról. Ebihalai termetesek, július első felében fejezik be átalakulásukat. A kifejlett állatok a víz alól hallatják kotyogó hangjukat. A nagy tavibéka a legnagyobb termetű, hazai békafajunk. Hímjeik tavasszal, hangos kórust alkotva csalogatják a nőstényeket. A lombos erdők gyakori békája az erdei béka. A korongnyelvű békák síksági képviselőjére, a vöröshasú unkára leginkább hangja alapján figyelhetünk fel. Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, a mocsári teknős az Erzsébet-csatornában rendszeresen feltűnik. Egy 8 példányból álló, stabil állománynak örvendhetnek az erre sétálók. Sajnos időnként a megunt hobbiállatokat, a sárgafülű és a vörösfülű ékszerteknősöket is szabadon engedik az Erzsébet-csatornába. A kockás sikló az Erzsébet-érben bizonyítottan él: a vízben úszva nagy távolságokat tesz meg, hogy zsákmányra leljen. Táplálékát –ellentétben a vízisiklóval- főként halak adják.

Pettyes gőte

Dunai tarajos gőte

Barna ásóbéka ebihala

Zöld levelibéka

Nagy tavibéka

Kockás sikló

Mocsári teknős

Pompás rovarok

A levegő pompás akrobatái, a szitakötők számos fajukkal gazdagítják a Kiserdő rovarvilágát. Más fajokkal összetéveszthetetlen a déli szitakötő, vagy a széles, lapos potrohú közönséges acsa, amelyek vadászat közben ugyanarra a megfigyelő helyre repülnek vissza. Az imágó alakban áttelelő erdei rablót már kora tavasszal megfigyelhetjük a vízparton, vagy az erdőszegélyen. A karcsú szitakötők közül feltűnik élénk piros színével a vörös légivadász. Az Erzsébet-ér partján sétálva pillanthatjuk meg májustól a fémes csillogású, dekoratív, sávos szitakötőt, ami a dús partmenti növényzetet és a lassú vízfolyást kedveli. Májusban kel az Erzsébet-ér egyik attraktív rovara, az óriás szitakötő: vadászat közben a levegőben egy helyben szitál, majd sebesen elrepül.

Óriás szitakötő

Pataki szitakötő

Sávos szitakötő

Erdei rabló

Párzókerék (párzó légivadászok)

A lepkék a Föld második legnagyobb állatcsoportja. A Kiserdőben évről-évre kerülnek elő újabb fajaik, amellyel a biodiverzitást és a természetvédelmi értéket növelik. Figyelemre méltó, hogy több védett faj sikeresen szaporodik a területen: legimpozánsabb a rothadó gyümölcsön táplálkozó, fekete nyárfán petéző kis színjátszólepke, mely hímjének szárnya lilásan irizál. Az Erzsébet-ér partján növő nagy csalán az elsődleges tápláléka a védett C-betűs lepkének. Távolról is felismerhetjük a csíkos szárnyú, védett kardoslepkét. Az Atalanta-lepke és a nappali pávaszem bővíti még a védett lepkefajok számát. A nyílt területeken találkozhatunk már kora tavasszal a pókhálós lepkével, a közönséges boglárkalepkével, a barna busalepkével vagy a nagy ökörszemlepkével. Az erdők árnyékában rejtőzik az erdei szemeslepke, a közönséges sárgafűbagoly és a vörös szemeslepke. Július-augusztus környékén a part mentén sétálva könnyen rálelhetünk egy különleges, védett rovarunkra, a sisakos sáskára. A vizet kémlelve a szintén védett, szegélyes vidrapókra lehetünk figyelmesek, ami a víz apró rezdüléseiből érzékeli a zsákmányait, amelyek között békalárvák is szerepelnek.

Vörös szemeslepke

Közönséges boglárkalepke

Pókhálós lepke

Kis színjátszólepke

Barna tűzlepke

Kardfarkú lepke v. kardoslepke

C-betűs lepke

Sisakos sáska

Egy sérült szegélyes vidrapók

Az Erzsébet-ér parányai

A BISEL-féle vízminősítés alapja az, hogy a vízi, szabad szemmel látható, makrogerinctelen élőlények a vízminőség jelzőiként szolgálnak. A jelző állatok között megtalálhatjuk egyes szitakötők (kék légivadász, erdei rabló, közönséges acsa, óriás szitakötő) lárváit, csigákat (tányércsiga, mocsári csiga), kagylókat, poloskákat (hanyattúszó poloska, törpe búvárpoloska, molnárpoloska), piócát, víziászkát és árvaszúnyog lárvát. Egy merítéssel apró rákocskák sokaságát vehetjük szemügyre: vízibolhát, bolharákot, vízi ászkát.

Csíkbogár

Csíkbogár lárvája

Hanyattúszó poloska

Apró rákok