Translate

2019. szeptember 24., kedd

Egy álomszerű nap margójára

Azt már tudtam májusban, hogy Dr. Lee Durrell Budapestre fog látogat és előadást tartani. Amikor az eseményfelhívást megláttam a közösségi oldalon, azonnal elmentettem a naptáramba a fontos dátumot. Egyre nagyobb várakozás és izgalom töltött el, ahogy közeledett szeptember 22-e, az előadásának napja. 

Dr. Lee Durrell
Arról csak a budapesti érkezése előtt egy héttel értesültem, hogy Lee Durrell-lel kirándulást tesz a  Jane Goodall Tanösvényen. Emlékszem, amikor az első ötletek kerültek szóba a tanösvény létesítése kapcsán, a Jane Goodall Intézet (JGI) régi irodájában, 2018 januárjában. Kedves fogadtatás és finom süti várta azokat, akik szívükön viselték Vöröskővár természeti értékeit, közülük kiemelve a fokozottan védett haragos siklót. Mivel korábban éltem Máriaremetén, akkor adott volt Vöröskővár közelsége, így többször ellátogattam oda, arról nem is beszélve, hogy az MME-KHVSZ által szervezett élőhelykezelésen is részt vettem a haragos sikló fajvédelmi program keretében. 2014-ben találkoztam Kádár Andrással, a JGI ügyvezetőjével, önkéntesként csak később ismertem meg közelebbről az Intézet munkáját. 

Szerencsém volt Jane Goodall előadásán két alkalommal részt vennem, Lee Durrell pedig tudomásom szerint eddig nem járt Magyarországon ezért igen nagy várakozás előzte meg érkezését. Persze elöntöttek az emlékek, mivel sok Gerald könyvet olvastam és tudom, hogyan zajlottak az expedícióik, gyűjtőmunkáik. Sok kis mozaik darabka állt össze, ezért is éreztem magam kiváltságosnak, amiért lehetőségem nyílt személyesen találkozni Lee Durrellel. Nagy szakmai tudása, praktikus fényképezési tanácsai és minden állat felé tanúsított nyitottsága, érdeklődése miatt sokunk példaképe. Közvetlen személyisége lenyűgöző volt számomra.

Dr. Lee Durrellt, budapesti látogatása alkalmából 2019. szeptember 21-én délelőtt elkísértük a Jane Goodall Tanösvényen, egy közös sétára. Napos, kellemes időjárás fogadott bennünket, a tanösvény előtti parkolóban gyülekezett a csoport. Látszott, hogy csendben mindenki izgatott.
Lee minden ismeretterjesztő táblát alaposan végignézett, nagy érdeklődéssel fordult a tanösvény kialakításának története iránt. Jó volt megfigyelni, ahogy ugyanolyan rutinosan vette át Bálinttól a haragos siklókat, mint ahogyan a filmekben láthattuk őt, fiatal korában.
Egy fiatal haragos siklót Lee Durrell engedett szabadon annál az üregnél, ahol befogásra került. A szakmai sétát Halpern Bálint vezette, ám mindenki próbált még személyes élményt mesélni, hozzátenni, ami Vöröskővárhoz, illetve annak élővilágához köti. Ami a kirándulás részt vevőit igazán összekötötte, az az élővilág szeretete, és a védett fajok védelme iránti felelősség felvállalása.
Sok fotót készítettek a Dr. Jane Goodall Intézet önkéntesei és Lee Durrell készségesen engedte, hogy közös képek készülhessenek vele. 

A tanösvényi kirándulás képei:

Colin és Lee
András, Hanna (Jane Goodall Intézet) és Lee (Durrell Wildlife Conservation Trust)
Bálint, Lee és András
Haragos baba
Folyamatosan fényképeztünk
Rövid pihenő Vöröskővár csúcsán
Mivel előbb érkeztem, felkészülésképpen készítettem pár reggeli fényképet.
Vajszínű ördögszem (Scabiosa ochroleuca)
A Jane Goodall Tanösvény első információs táblája. A tanösvény a II. kerületi Aradi utca végén kezdődik.
Egy aprócska és egy termetes haragos sikló Lee Durrel kezében (fenti fotó: Tóth Marietta, alsó fotó: Dobák Judit)

Szemléljük a tájat. Lee és Colin is megjegyezte, milyen szép a kilátás, és a környék.

Izgatottan várom, hogy képeket készíthessek Lee Durrelről
Kezdődik a tansövényi séta
Hanna tolmácsol
A túra végén fáradtan, mégis mosolygósan
  
Másnap Lee Durrell a Villányi úti Konferencia Központban tartott előadást, Durrell Bárkája címen. Az előadásban Lee Durrel bemutatta a Jersey Állatkertet, az Alapítvány munkáját, szerveződését, célkitűzéseit. Megtudtuk többek között azt, hogy számukra a közösségen belüli természetvédelem, illetve az alulról szerveződés nagyon fontos, szó volt a ritka lápi makiról, a 4 példányt számláló mauritiusi vércséről, és kiderült, hogy Lee Durrell kedvenc állata a madagaszkári nagyfejű teknős.

Az előadást nagyon vártam már, dedikálásra napokkal korábban előkészítettem egy könyvet (Amatőr természetbúvár, amit ketten közösen, Lee és Gerald írtak) és apró, személyes ajándékot is át tudtam adni Leenek. Remélem, sikerült vele örömöt szereznem neki. 

Elszomorít, amiért Gerald már nem lehet közöttünk, Leevel való találkozás egy életre szólt, sokak álma vált valóra.

Az előadás napján készült képek:

Dedikált könyvem
Durrel bárkája c. előadás a Villányi úti Konferencia Központban
Az előadás megnyitója és a kíváncsi közönség
Lee Durrell sok-sok szakmai jellegű kérdésre válaszolt, amiért sok köszönet jár neki!
A becsomagolt ajándék Leenek.
Néhány videó és korábbi, kapcsolódó blogbejegyzés:

Siklófogás:
https://www.youtube.com/watch?v=rPCs0tLimLk

Előadás részlet:
https://www.youtube.com/watch?v=8F-cY5SRo84

Az amatőr természetbúvár sorozat:
https://www.youtube.com/watch?v=ppiJkEDyzCE&list=PL1GfR036WeWaedhLpC3AVYcE38I-_cyEG 

Néhány, korábbi bejegyzés Vöröskővárról, illetve a Jane Goodall Tanösvényről:
http://termeszetiertekeklencsevegen.blogspot.com/search?q=v%C3%B6r%C3%B6sk%C5%91v%C3%A1r

http://termeszetiertekeklencsevegen.blogspot.com/2018/05/voros-kovari-tanosveny.html

A Durrell Wildlife Conservation Trust:
https://www.durrell.org/wildlife/

Megható, emlékezetes találkozás volt, hiszen e mai napig csak a Durrell könyvekből, vagy az Amatőr természetbúvár filmsorozatból csodálhattam Gerald Durrrell és Lee Durrell munkáját. Nagy örömmel töltött el, hogy pár szót válthattam vele.
Köszönet illeti Kádár Andrást és a Jane Goodall Intézetet a találkozó összeszervezéséért!

Fotó: Jakobovits Lili

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkék

2018 Madarak Éve 2019 Év Fajai Acrida ungarica acsa aeolosoma ágascsápú rákok Akácfa utcai Kiserdő alacsonyrendű rákok Albertirsa állati szövetek Alsó-Zsíros-hegy Anax imperator Arló Artemia ártér árvalányhaj Asio otus avarrostálás ázalékállatkák Bakony baktériumok barna ásóbéka barna varangy béka bőr békamentés Bél-kő Természetvédelmi Terület Bélapátfalva bikapók BioBlitz biocid biodiverzitás bioindikáció biológiai sokféleség birding.hu Bisel Bisel program Bisel vízminősítés BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma boglárkalepkék botanikai értékek Börzsöny Börzsöny Alapítvány Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpont budai nyúlfarkfű Budai-hegység Budaörsi kopárok Budapest Budapest állatvilága Budapest madarai Budapest növényvilága busalepkék cifrarák Ciliata cincérek CITES civil Cladocera Copepoda csapdázás Csepel csíkos medvelepke csillós egysejtűek csörgő réce csupasz levéllábú rákok csuszka darázs darázspók Dél-Börzsöny délvidéki földikutya Dileptus Dinnyés Dinnyési Fertő Dolomedes fimbriatus Duna-Ipoly Nemzeti Park Durrell Bárkája Budapesten Durrell Wildlife Conservation Trust egerészölyv élőhely élőhelykezelés ELTE Viselkedésökológiai Csoport Emys orbicularis Eötvös Loránd Szakközépiskola Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola Epipactis microphylla erdei fülesbagoly erdei szürkebegy Erdély Erdőmentők Alapítvány Eresus cinnaberinus Erzsébet-ér Északi-középhegység eszmei érték Európa Diploma Európai Madármegfigyelő Napok Európai Madármegfigyelő Napok 2019 Év fajai év hüllője 2014-2015 Év rovara evezőlábú rákok Ezt elemezd Ezt Elemezd! fajlista fajvédelem Farmos fecskevédelem fehérlepkék fekete harkály fekete kökörcsin Fenntarthatósági Nap12 férgek fokozottan védett fajok fonalféreg fotópályázat fotós szakkör fotózás Fővárosi Állat-és Növénykert fűháló füstifecske füzike gastrotricha geofiton növény Gerald Durrrell gombák Gödöllő gyíkok Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány gyurgyalag hámszövet hangvadász blog hangyaleső haragos sikló határozó havasi cincér hazai orchideák helyi védelem helyi védett terület herpetológia herptérkép Hesperidae HUMUSZHáz hüllők idegszövet IKSZ imádkozó sáska imidakloprid indikátor inváziós fajok Iris sp. iskolai közösségi szolgálat István király-szegfű Iszkaszentgyörgy ivari dimorfizmus izlandi tanulmányút izomszövet Jane Goodall Intézet jégmadár Jersey Állatkert kacsafarkú szender kagylósrákok kannibalizmus kék vércse kétéltűek kettéosztódás kikeleti hóvirág kirándulás Kis-Duna kisemlősök Kiserdő kislevelű nőszőfű Kismaros Klímapara kopogtató ernyő kosbor Kőasztal környezetanalitika környezeti nevelés környezetvédelem kötőszövet közgyűrű közönséges erdeiegér Kulturális Örökség Napjai Kunpeszér kuszma kutatás Kutatók Éjszakája Kutatók Éjszakája 2019 kvadrát Lacerta viridis laposférgek Lee Durrell légivadász lepkék lepkemonitoring ligeti csillagvirág Lycaenidae Macroglossum stellatarum madarak Madarak és Fák Napja Madárdal tanösvény madárgyűrűzés madárhangok Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja Magyar Természettudományi Múzeum makró makrogerinctelenek Mantis religiosa Margitsziget Márianosztra medveállatka Merzse-mocsár metszet mikroszkóp mintavétel MME MME KHVSZ mocsári béka mocsári teknős Mocsárosdűlő molnárfecske monitorozás Nádas-tó nádirigó Nagy-Szénás nappali lepkék Natura 2000 nematoda nemi kétalakúság nemzeti park Nevesincs tó nőszirom nyerges szöcske Nymphalidae Ócsa odú odútakarítás Óhegy park OLM OMSZ orchideák óriás szitakötő óriás tőrösdarázs Országos Meteorológiai Szolgálat Marczell György Főobszervatóriuma Ostracoda öko ÖKO HÍRNÖK öko pszichológia ökológia ökoszisztéma öröm-bánat térkép őszapó Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Papilionidae papucsállatka Paramecium pedagógia Pelobates fuscus Pesterzsébet pesterzsébeti Kiserdő Pesthidegkút Pieridae pilisi len pillangók pirók erdeiegér pókok pompás útonálló predátor preparátum projekt Protozoa rablólégy rádiótelemetria ragadozó rágcsálók Rákos-patak rákosi vipera Ramsar Rana arvalis Regulus regulus rotaria rovarcsapda rovarirtó szer rovarok sárgafejű királyka sárganyakú erdeiegér Sas-hegy Satyridae Segítő Diákok Pályázat 2019 Semmering sikló sisakos sáska slide show Soroksári Botanikus Kert Spermophilus citellus szajkó szakkör szalakóta szaporodás szegélyes vidrapók szemeslepkék szent íbisz szennyvíz Szilas-patak Szilas-tó Természetvédelmi Terület szitakötő szitakötők Szociális Foglalkoztató szövettan Takarítás Világnapja talajcsapdázás Tamariska-domb tanmenet javaslat tanösvény tardigrada tarkalepkék Tata tavasz Teknősök Világnapja tél téli madáretetés téltemető terepi madarászat természetességmérés természetfotók természeti értékek természetvédelem természetvédelmi analitika TeSzedd Than Károly Ökoiskola Tisza-tó tőrös szöcske törpegém tövisszúró gébics trankszektezés túra Turjánvidék ugrópók Újpesti Lepkemúzeum Újtelepi Parkerdő urbanizálódott fajok ürge Vác Váci Ártéri Tanösvény vadlúd Vadvilág Világnapja városlakó állatok védett fajok védett halak védett rovarok védetté nyilvánítás véglények videók Virágos-nyereg Virágzó értékeink Vizes Élőhelyek vízi madarak vízi növények vízi parányok Vorticella vörösbegy Vöröskővár WWF zöld gyík zsákmányszerzés Zsoldos Árpád

Translate